A ágyamban fekszem az oldalamon. Hátulról ölel édesapám és suttog. “Gyámoltalan kis ôzike,… Gyámoltalan kis ôzike,… Gyámoltalan kis ôzike… Gyámoltalan kis ôzike… “Újra meg újra ugyanazon az izgató hangon! Kicsit még fáj a popsim a délutáni beöntés miatt, de már újra éhes, faszra éhes. Megmagyarázhatatlan vágy ez. Kicsit mintha kakilnom kellene, de közben meg inkább olyan, mint ahogy a puncim nedvesedik… Nehéz ezt leírni. Talán kicsit beteg.
Mocorgok, feszengek a paplan alatt. Szépen, finoman tolom oda apám duzzadó farkához a seggem -pont a vágásba illesztve a feszülô dorongot. Ahogy le föl mozgatom magam, szinte érzem ahogy csúszkál a faszán a bôr. Apa még mindig suttogja.. Gyámoltalan kis ôzike…. Gyámoltalan kis ôzike… A monoton hang felveszi a mozgásom ritmusát, egyre több levegôvel, hosszabban elnyújtva a hangokat,… Gyorsabban, és hangosabban, egyre csak zilálva… Már azon vagyok hogy megforduljak és harapjam-szopjam azt a robbanásik izgatott húsos faszt…
Erre csörög a telefon.
A subba blog embere szól bele… Azt kérik hagyjam abba. Mindenki minket figyel.
Ettôl csak még izgatottabb leszek. A telefont mosolyogva a sarokba dobom, ….persze nem raktam le, engedem hogy hallgatózzon a sok perverz…
…aztán felébredtem.
Folyt. Köv.
feithreka 
Ne hagyd abba, ember. A műfaj géniuszai közé tartozol. Folynak a könnyeim a röhögéstől a skodás sztori óta. A Feith Réka ügynek egyszer vége lesz, de jó lenne, ha valami új blogon utána is folytatnád az alkotást.