A szerkesztôség mosdójában

Állok a BLIKK mosdójában, és bámulom magam a tükörben. Lassan, szinte kábultan hajolunk egymáshoz közelebb az ikerképemmel, miközben két kezemmel a mosdókagyló széleit markolom. Könnyedén tartom magam, mégis a kezeim egyre görcsösebben markolják a vízköves, nyálkás porcelánt. Már szinte összeér az orrunk hegye a tükörlánnyal. Arcunk idegei is feszengenek, finom vonásaink nem bírják tovább,… átadják magukat a torzulásnak. Szemünket leszorítjuk, szánkat sikításra készen szélesre nyitjuk…. De nincs sikoly. Fájdalmasan mászik ki a meleg levegő a szélesre tárt pofán… Húzva, vonszolva magát a fájdalom útján. Ááaáhh…. Szinte sóhajtom. Leheletem függönyként terül el a tükrön. Már az ikrem sem tartja bennem az lelket. Minden erőmet, fájdalmamat, görcsömet a kezeimbe küldöm… Mintha azok a mosdókagyló szorításával elvezethetnék azt.
Ekkor egy csepp víz, bölcs, kegyetlen lassúsággal indul el utolsó csöppenő zuhanására a csapból. Ennyi. Itt törik meg az ellenállásom. Mint egy pillangó a magasba emelt halálosan nehéz súlyon… Ennyi kellet, hogy átbillenjek.. Végem. Összecsuklom ott, a tocsogós, koszos padlód. A retekben, szutyokban… Nem érdekel. Nem bírom tovább. Annyira viszket a pinám. Eszetlen rángatózással mellkasig húzom a szoknyám, Bugyimat félrehúzom egyik kézzel, a másikkal pedig szinte gitározó mozdulattal vakarni, marni, dörzsölni kezdem. Két kézzel folytatom, de nem segít. A viszketés belülről jön. Kaparom, cibálom az égő lukat, de semmi nem segít… Ekkor -már nem tudom hogyan- de odavergődök az egyik szarókabin mellé, épp csak hogy elérjem a wc-kefét. Kitépem a tartóból,… Erre a nyele a kezemben marad. Ketté van törve ez az olcsó szar. Kikotrom hát a bolyhos végét a trutyis tartó aljából, és úgy ahogy van be is tolom a szaros kefét. Cipp-cupp, ki és be, … újra meg újra…. ahogy így pümmög a kefe bennem, végre csillapodik az égő viszketés. Talán a hideg szaros lé, vagy maga a kefe speckó sörtéje,… Mindegy is. Segített.
Visszapakolom a két darabot ahogy volt a tartóba, ruhámat visszarendezem,… megigazítom a sminkem, és indulok is vissza az íróasztalomhoz írni egy újabb bulvárcikket.
…aztán felébredtem.

Tálán nem gyötörnek többé ilyen álmok.

(2 hét alatt elértek ezek az írások több mint 10ezer olvasót, azt hiszem ennyi elég is volt.
További borzalmaskodásokat inkább a magyar ill. angol podcastünkben követünk el)

Apám születésnapja.

Konyhaasztalnál írok kapkodva. Még le kell adnom két anyagot, közben meg sütôben figyel édesapám születésnapi tortája. Mindent pontosan kiszámítottam, megterveztem, hogy mire hazaér, addigra minden meglegyen. Persze ha a BLIKK nem nekem dobná ide az összes aljamunkát, akkor haladhatnék,… Már rég le kellett volna vetkôznöm, … Aah, a tortából van még 3perc hátra, addig kapkodva megterítek a földön. (Mi így szoktuk ilyen alkalmakon.) leterítettem a takarót a nappali közepén, gyertyák égnek mindenütt, diszkréten zümmög a StarWars filmzene cd….
Minden tökéletes,… -lesz pár perc múlva.
Laptop bezár, tortát sütôbôl ki, három gyors vágás, gyors kanyarítás a krémmel -belül, oldalt, teteje- kész is. Már csak el kell rejtenem….
Hallom ahogy apa megszexeli a zárat a kulcsával. Jujj. Gyorsan-gyorsan..
Összeszorított combokkal odacsoszogok a villanykapcsolóhoz, gyertya már a kezemben lángol. Klikk. Vak sötét lesz. Csak a gyertyám lángja vezeti apát a folyosóról a nappaliba. Lassan jön, így van idôm elhelyezkedni a földre megterített ágyunk végében. Zenét felhangosítom, pont mikorra belép és meglát az édesapám. Minden tökéletes.
Pont felerôsödik az ismert csillagok-háborúja téma (tha-tha -tadaa…) én félig ülök, kezeimmel szilárdan tartva magam. Mint egy büszke istennô, hátravetem fejem, hajam szabadon omlik a földre, melleim büszkén kitolva, hegyes bimbóim szinte a menyország padlóját karcorják, bordáimon megfeszül a hús, hasam behorpadva engedi hogy minden fény szerteáradjon a szobában, a szétnyitott lábaim közt lobogó gyertyáról.
Apa szemei könnybe borulnak, két kezéből csörgô zajjal ereszti el a tesco-s nejlon szatyrokat (amiben a gyakori fosások miatt a váltásruháit hordja)… Letérdel elém, szinte vallásos meghatottsággal. Közben én próbálom a boldog szülinapot dalt énekelni a star wars téma ritmusában… Ekkor édes drága apám -jelezve hogy kész elfújni a gyertyát-közelebb hajol,… Nagy lélegzetet vesz, és pont akkor amikor az elsô forró viaszcsepp eléri a pinám falát,… Pontosan abban a pillanatban, egy fuvallattal elfújja a gyertyát.
Felemelem a fejem, és látom hogy apa nem teljesen boldog.
-Miaz? -kérdem kislányos hangon. -az angyalszag..? Erre ô, combjaim közül felnézve rám: “-Á, nem. Semmi. Csak azt hittem hogy lesz torta.” Majd megértô, apai puszit cuppant a puncimra.
-Hát csak ez a baj? Nevetek fel… És ahogy nevetek, tolni kezdem, tolni és tolni… Ki magamból a pinámba rejett meglepetéstortát.
Apa arcát szinte egy pillanat alatt teljesen eltemetik a meglepetésfalatok -igaz, kis hüvelyfolyás meg némi menstruáció-maradék is szaporította a szinte még sütô-meleg remekmûvet. Ekkor egyszerre teljes lett a boldogságunk. Leírhatatlan a mohóság, ziháló zabálás, ahogyan apa ette, falta, szürcsögte a pinámból és seggembôl ömlô darabokat. Boldogság volt ez. Amolyan igazi, születésnapi “kiafasztérdekel” boldogság.

..aztán felébredtem.
Folyt. Köv.

Gyámoltalan kis ôzike…

A ágyamban fekszem az oldalamon. Hátulról ölel édesapám és suttog. “Gyámoltalan kis ôzike,… Gyámoltalan kis ôzike,… Gyámoltalan kis ôzike… Gyámoltalan kis ôzike… “Újra meg újra ugyanazon az izgató hangon! Kicsit még fáj a popsim a délutáni beöntés miatt, de már újra éhes, faszra éhes. Megmagyarázhatatlan vágy ez. Kicsit mintha kakilnom kellene, de közben meg inkább olyan, mint ahogy a puncim nedvesedik… Nehéz ezt leírni. Talán kicsit beteg.
Mocorgok, feszengek a paplan alatt. Szépen, finoman tolom oda apám duzzadó farkához a seggem -pont a vágásba illesztve a feszülô dorongot. Ahogy le föl mozgatom magam, szinte érzem ahogy csúszkál a faszán a bôr. Apa még mindig suttogja.. Gyámoltalan kis ôzike…. Gyámoltalan kis ôzike… A monoton hang felveszi a mozgásom ritmusát, egyre több levegôvel, hosszabban elnyújtva a hangokat,… Gyorsabban, és hangosabban, egyre csak zilálva… Már azon vagyok hogy megforduljak és harapjam-szopjam azt a robbanásik izgatott húsos faszt…
Erre csörög a telefon.
A subba blog embere szól bele… Azt kérik hagyjam abba. Mindenki minket figyel.
Ettôl csak még izgatottabb leszek. A telefont mosolyogva a sarokba dobom, ….persze nem raktam le, engedem hogy hallgatózzon a sok perverz…

…aztán felébredtem.
Folyt. Köv.

Az újságíró is lehet beteg?

Korház-szag vesz körül. Minden olyan tiszta, irritálóan rideg. Neonfény.
Most csak gyorsan írok. Amig a váróteremben üldögélek. A tegnapi skodás kaland után nagyon rosszul lettem. Folyton csak fingok.
Nem, ez nem annyira vicces… 
..uppsz. Behívtak. Este megírom mi volt
-gondolom magamban,

…aztán felébredtem.

Folyt. Köv.

Tóth Gabi sem csinálná szebben

Kutyapózban fekszem a földön a garázs elött. Nadrágom és bugyim a bokám körül szorítja össze lábaimat. Angyalszagú fehér popsim védtelenül fordítja arcát és nyílásait a garázs felé. Hallom amint apa beindítja az öreg skodát, aztán a garázsajtó szépen lassan felemelkedik, kiengedve a felgyülemlett kipufogófüstöt. Bal vállam mögött hátranézve látom, ahogy édesapám lassan tolat kifelé a tragaccsal. A kipufogó köpködô, csöpögô vége egyre közelebb és közelebb ér…. Ahogy végre megcsapja a kormos füst finom melege az én porcelánfehér picsám, elönt a forróság. Hirtelen jött izgalom ez. Semmiben sem hasonlít ahhoz, mint amikor simogatástól kezd el izgulni a pöcköm,… Nem. Ez teljesen másféle borzongás. Ez félelem, és gyönyör egyszerre. 
Apa nagyon lassan, gyengéden tolat…. közelebb és közelebb, ….míg végül a rozsdás kipufogócsô forró gôze teljesen beborítja a seggem, derekam, de már a hátamat is.
Aztán végre. Végre eléri a fekete füstokádó a fenekem. Ekkor hátranyúlok bal kézzel, hogy széthúzzam kicsit a seggem -így engedve szabad utat a csônek az eddigre már tacsakokban álló pinánámhoz. 
Apa kidugja a fejét az ablakon, és szerelmesen rámmosolyog. Behúzza a kéziféket, leállítja a motort, innentôl én mozgok. Kicsit kifordítom magam balra, jobb arcomat a hideg betonhoz paszírozom, de legalább hátra tudok nyúlni mindkét kézzel. Teljesen szétfeszített seggemet lassú, de annál mohóbb mozdulatokkal húzom rá a tûzforró csôre. Picit sistereg is a pinám lucska, ahogy teljesen eltûnik bennem a skoda rozsdás puffogója. Ficergek kicsit, …. le és föl csúszkáltatom magam a csövön,… Aztán megvan a kényelmes állapot. Kezeimet visszanyerve felveszem újra a kutyapózt. Egy utolsó nagy levegô, és kész vagyok. Apa kinéz rám, kérdô tekintetére bólintással felelek. Apa visszahajol a volánhoz, és néma csönd. Várom hogy megtegye. Semmi. Még mindig semmi, csak várok. 
Kutyapózban, szutykos pinámban édesapám kedvenc kocsijának rozsdától rothadó kipufogójával… Így várok ott. 
Semmi… Csak a madárcsiripelélés, aztán az sem. Néma csend.
De végül, …mikor már a szívem dobogását is hallom… Végre kattan a relé, szikrát kap a szerkezet,… mozdul az indítómotor… Aaaaaahhh! 

…aztán felébredtem.
Folyt köv.

Nyics Viktor bánt engem!

Összekuporodva ülök a sötét szobám sarkában.
Öngyilkosság. Önpusztítás, önzés, ôsi világfájdalom, elveszettség.. Ezek a koromfekete gondolatok kavarodnak bennem. Többször is feljelentettük azt a rohadt Nyics Viktort a facebookon, le is tiltották egy darabig -vagy talán már végleg,… De mégis. Olyan kitartással, olyan elszántsággal jön utánam minden napi mocskos bejegyzéseivel, …. Érzem ahogy most is rám gondol, és haragjának kivédhetetlen energiái becsapódnak abba a retkes-bûzös hazug lelkembe. Minden egyes nap. Kivétel nélkül minden nap,… újabb és újabb mocskos írással marcangolja -nemcsak az idegen olvasók közérzetét- de az én szánalmas kis életemet is. Persze az is lehet hogy az kívülálló csak röhög a cifrán pakolt szennyen? Nem tudom. Lehetséges lenne hogy mi a szennylapok már annyi embernek ártottunk a hazugságainkkal, hogy esetleg vannak akik élvezik ezt?
Nem hiszem. Minap láttam ahogy a Zoli is aranyos volt, megpróbált megvédeni. Még egy screenshotot is csináltam gyorsan. Facebook letiltja ha megosztom, de innen csak nem veszik le?!
Persze ez a nyics hajthatatlan volt. Mintha valami kis hôs lenne, pedig csak egy ostoba senki. Mi eltiporjuk. Ha nem ma, akkor holnap….
De ugyanakkor mindez engem nem tud megnyugtatni. Tudom hogy amig én nem kerek bocsánatot addig nem áll le. Márpedig én sosem kérek bocsánatot. (Maximum az ötödik oldalon, amit senkisem olvas)
Inkább felvágom az ereimet, legalábbis ezen jár az eszem és egyre kevésbé tûnik abszurd gondolatnak….
Legalább a kollégáknak lenne egy nagy story-ja. Szinte látom a headline-t. : NYICS VIKTOR AZ ÁLMILLIÁRDOS GYILKOLT!
Rólam meg biztos csinálnának egy belsô, duplaoldalas tablót, hogy micsoda egy remek újságírót veszített el a BLIKK.
Tényleg meg kellene ölnöm magam. Fogni azt a rohadt pengét, rántani egy gyorsat hosszában ezen a puha karon, és csak szépen elfeküdni az ágyon. A piros véremet szépen inná apám spermafoltoktól besárgult lepedôje,…. Olyan lenne mint elaludni…

 
…aztán felébredtem.
Folyt. Köv! (abban biztos lehetsz!)

Van újságírás a szökôkút után?

Könyökölök az íróasztalon. A kollégák izgatottan tesznek-vesznek körülöttem. Ilyen egy átlagos nap nálunk a BLIKK szerkeztôségében. Most mindenki ezen a két szerencsétlen hegymászón dolgozik. Életút, rokonok, gyászoló barátok, egy kis családi szennyes…. Bármi amit találunk jöhet, csak gyorsan, amíg forró a sztori.
Közben engem meg itt szopat az élet. Semmi komoly anyag. (Már amennyire komoly lehet bármi ) Parkolópályán várom hogy adjon valamit az a kiszáradt kurva -vagyis a fôszerkeztôm.
Annak hogy könyökölök, oka van. Nem tudok ülni a seggemen. Tegnap éjjel kivételesen egyedül aludtam és gondoltam seggmaszturbálok egy kicsit. Hát nem sikerült túl jól. Pinázáshoz általában egy boros-üveget használok, a seggemet pedig csak simán újjazom. (Abban mindig van valami extra-mocskos perverzió, ahogy a körmeim alatt még órákig hordozok egy kis szarszagot…) Tegnap is úgy kezdtem, ahogy mindig. Lepucérodtam, hátamra feküdve felhúztam a lábaimat. Szinte már a nyakamba tudom tenni ôket, így olyan közel húzhatom a seggemet az arcomhoz , hogy már konkrétan érzem a pinámból kipárolgó ” angyalszagot” -na jó, néha inkább húgy szagú, de akkor is. Apa így hívja ezt az illatot. Tehát rutinosan megköpködtem a lukat, szétkentem a kicsit turhás nyálamat és már toltam is bele a kékfrankos üvegét. Cuppogott, pümmögött bennem a palack…. Aztán mikor már annyira csúszott hogy szinte nem is éreztem már semmit, átdugtam a másik lukba. A csokisnak becézett kis szarhányó úgy engedte be a palack nyakát mint ahogyan egy éhes kis dagadt óvodás nyel be egy fánkot a menzán -kicsit maszatos lesz a pofa, de a cucc eltûnik. Nna a seggem is így.
Pöttyet ki-ki csapott a fos-nyálka, amit a vákum kiszippantyúzott, de sosem volt boldogabb a picsám.
Jól el voltunk így egy darabig, egészen addig míg teljesen el nem zsibbadt a lukam. Olyan lucskos voltam, hogy már akárhogy rángattam ki-be a sötét üveget, nem éreztem azt amit akartam. Mit volt mit tenni, átvettem kézzel. Persze ilyen izgalomnál két újj már nem elég a szarókámnak, hármat viszont meg én nem akartam. (Az már túl kurvás, perverz lenne) elkezdtem hát kaparni a seggem belsô falát. Hmm. Ez jó ötletnek tûnt. Egy darabig. De mikor bedurvultam… Jujj. Na ott volt a hiba.
Ahogy ott feküdtem halott anyám ágyán a hátamon, lábaim szinte a nyakamban, seggem az égnek meredve, két újjal feszítve-karmolva a seggem legsötétebb barlangját…. hirtelen kitört belôlem a vérszökôkút! Valami véreret elkaphatott a körmöm, mert úgy spricceltem hogy még a csillárt is beborította a fossal keveredett vérem. Nagyon megijedtem, de azért nem hagytam abba. Ott a szakadó fos-vér esôben fetrengve elértem életem legnagyobb, és legbûnösebb orgazmusát.
Aztán takaríthattam a szobát órákig. Majdnem el is késtem melóbol. Szóval most itt könyökölök, és nézem a többi újságírót ahogy gyártják a következô napi hazugságokat.
…aztán felébredtem.
Folyt köv.

Toth Vera böszme segge

Támasztom a falat a szerkeztôség folyosólyán, és lesem a kollégákat. Le se szarják hogy itt vagyok, és azzal sem foglalkoznak, hogy telefonomon írva ezt a kis blogot szinte lefényképezem ôket. Ellopott lelküket pedig egy pár mozdulattal simán kidobálom az internetre. Kezdjük a Pankával. Ôt utálom a legjobban. Nem csak azért mert egy idegesítô, nagyhangú, erôszakos állat, és ô kap minden komolyabb sztorit, de azért is, mert…. á… Nem tudom. Egyszerûen csak rühellem. Talán azért van ez, mert írtózom a dagadt emberektôl. A Panka meg ráadásul még nem is nagyon foglalkozik azzal hogy nagy darab… Sôt, szerintem imádja hogy mellette én csak egy kis szarcsimbók vagyok. Bezzeg a Tóth Vera, az görcsöl össze-vissza a böszme segge miatt, ami nekem azért jó, mert így eljátszhatom a csinos picsát, valahányszor csinálunk egy újabb a anyagot.
Basszus. Elkezdtek figyelni… Szerintem mar itt a BLIKK-nél is olvassák ezt. Hello srácok-lányok! Ezt a blogot nem én írom! Ott van a fôoldalon az “errôl a blogról” cimke alatt. Szóval ne baszogassatok… -gondolom magamban, aztán huncutt módon elmosolyodik a szám. Mintha valami kamerába néznék. Hogy min vigyorgok? Hjaaj. A tegnap éjjelen. Apámmal végre megint úgy szeretkeztünk, ahogy már régen nem. Ô azt mondja ez azért van, mert ahogy idôsebb és érettebb leszek… Az “angyalszag” kezd eltûnni a kis pinám környékérôl. Ez kicsit elszomorít…
De tegnap este olyan volt, mint az az elsô, libabôrös éjj -a tizenkettedik születésnapom után. Tegnap éjjel megint angyalszaga volt a mohó kis lukamnak. Apa hosszan simogatott, hagyta hogy játszak a faszával, … Kiélveztük hogy már csak ketten vagyunk. Apa, mint egy kis tinédzser, úgy ette a pinámat, orrát teljesen eltemetve a seggemben. Imádtam hallani azt a szürcsögô, szinte fuldoklós szuszogást. Néha megállt, nagy levegôt vett (mint a búvárok) de már merült is alá azzal a boldog alkoholista fejével. Mélyebbre és mélyebbre az én kis lucskom óceánjába. Tegnap éjjel megint 12éves kis angyalszagú pöttöm voltam. Apa pici rékucija. Nna erre gondolok, ezért mosolygok.

….aztán felébredtem.
Folyt. Köv.

Depeche Mode koncert után

Állok a wc kagyló elôtt, és szédülök. Lábaim szine már terpeszben , mint valami nyamvadt zsiráf, de mégis alig bírom tartani magam, aztán nem bírom tovább, elôre bukik a fejem és kirohan belôlem a hányás.
Köhögök párat,… Köpök, abban a remémyben hogy ennyi volt, aztán érzem hogy jön itt még. Közben elkezd csörögni a telefonom -kijelzôn türelmetlenûl villog “BLIKK szerkeztôség”… Tudom, már rég benn kéne lennem, elvégre mégiscsak az a munkahelyem…. Hopp, egy újabb adag, boooooaaaa. Itt már megmarkolom a wc porcelánját és átadom magam a keserû méregnek ami ki akar törni…
Arcom szinte hozzáér a zavaros, nyálkás löttyhöz, aminek félreismerhetetlen illatát úgy lélegzem vissza mint más a benzinszagot. Tudom hogy nem szabadna szeretni, de mégis… valahogy a gyermekkoromat idézi fel amikor megcsapja orromat az az epés, keserû, szinte csípôs hányásgôz…
Már olyan közel hajolok, hogy szinte eltûnik a fejem a wc-kagylóban.
Ahogy újabb és újabb okádék plottyan bele a gôzôlhô lébe,… érzem ahogy visszacsap az arcomra, pici a szemembe is megy, ahogy az orromba is jut néhány csepp…
Lábaim még mindig terpeszben, pucér seggem szinte az égnek mered… Idétlen egy látvány lehetek.
Erre egyszercsak érzem, hogy apám megfogja a derekamat. Erôsen, igazán férfiasan. Úgy, ahogy csak az én édesapám tudja. Lábaim között hátranézek és látom ahogy öregesen lógó zacskói felett keményen meredezik az az imádott apai fasz, ami egy pillanat alatt megtalálja az utat a pinámba.
Arcomat visszahajtom a hányásom felé, és átadom magam a boldogságnak. Ahogy apa egyre erôsebben keféli a picsám, egyre boldogabb vagyok. Már az sem zavar, hogy néha egy erôsebb lôkésnél belecsobban a fejem a hányásomba. Megérdemlem. Hisz’ ilyen egy mocskos rosszkislány vagyok.
Baszás után reggeli, és rohanás. Gondolom a fônököm majd megint megpróbál leoltani emiatt a szabadnyelvû blog miatt, na de amíg kitartóan tagadom hogy én írnám, addig azt mesélhetek itt amit csak akarok. Micsoda boldog szabadság. Rohadjál meg blikk. (És persze ezt nem én írom 🙂
…aztán felébredtem.
Folyt köv.

A kádban ülô mocsok vagyok.

Fürdôkádban ülök, és figyelem ahogy a vérem lassan egy szép vastag csíkban kifolyik alólam. Beteget jelentettem, szóval végre lesz egy nap nélkülem a blikk szerkeztôségében. Írnám, hogy ma legalább ennyi mocsokkal kevesebb, de az igazság az, hogy amíg élek…. Amíg nem folyik el az összes vérem,… addig a létem mocska mindig rohasztja ezt a világot -teljesen mindegy hogy írok, vagy nem. Pusztán a butaság, amit lakni engedek a bûzös testemben, … Pusztán az osobaság amit létezni hagyok ezen a földön… Önmagában csak ez, már elég méreg és rothadás hogy ártalmára legyek a világnak.
Ezért vagdosom néha magam.
Ülôk a kádban, és bámulom a sötétvörös véremet, ahogy a megvagdalt pinámból, és a combomon lévô elkapart régi sebekbôl szivárog lassan, komótosan. Szinte gyönyörû, ahogy egybeolvad a seggembôl szivárgó gennyes folyással….
“Jó neked, kicsi fáradt vérem..” -suttogom magamban. “-Jó neked, mert mostmár szabad vagy. Nem kell bennem folydogálnod tovább….”
….aztán felébredek.
Folyt. Köv.